2025. március 12-én (szerdán) tartotta iskolánk az idén harmadik évben megszervezett „Miskolc + …” országos kreatív irodalmi verseny döntőjét.
Az idei évben 6 csapat jutott a döntőbe:
- 1. Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Bonyhád)
- 2. Budapest – Fasori Evangélikus Gimnázium
- 3. Kossuth Lajos Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Gimnázium, Szakgimnázium és Technikum (Miskolc)
- 4. Evangélikus Kossuth Lajos Gimnázium (Nyíregyháza)
- 5. Székács József Evangélikus Óvoda, Általános Iskola és Gimnázium (Orosháza)
- 6. Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium (Sopron)
A zsűri tagjai voltak Parázs István miskolci újságíró, költő, író, zeneszerző és karikatúrista, Kiss Panna 12. C osztályos, magyar tagozatos diákunk, író és Üveges Tamás iskolánk tanára, költő.
A döntő feladatai után, iskolánk diákszínpados diákjai (Kádár Zsófia, Katona Lili és Szajkó Rebeka) idézték meg az idei verseny választott költőjét József Attilát.
A közösen elfogyasztott ebéd után a csapatok megismerhették egy prezentációból Miskolc érdekességeit.
A nap végén pedig megszületett a „Miskolc + József Attila 120” kreatív irodalmi verseny végeredménye:
- I. hely: Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Bonyhád)
- II. hely: Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium és Kollégium (Sopron)
- III. hely: Budapest – Fasori Evangélikus Gimnázium
Ahogy a döntő végén búcsúztunk: Jövőre Veletek ugyanitt a negyedik „Miskolc + …” döntőjében!